|
2023-08-09 22:00:30, szerda
|
| |
| |
MEG VAN ÍRVA
megvanirva.hu
Meg van írva. Nem mi írtuk meg, de sokan olvassák. Olvassunk bele mi is, és figyeljük magunk körül mi is a megvalósulását. Nagyon igazi és tanulságos gondolatok a mai világunkról, a környezetünkről.
A "Meg van írva" kiadványa a Dunántúli Református Egyházkerület laptulajdonos kiadásában jelenik meg csaknem napi rendszerességgel. Írásaikat az általuk eddig megszerzett ismeretek, tapasztalatok, valamint a mindennapok információi alapján állítják össze. Szemezgessünk mi is belőlük! Bővebben megvanirva.hu oldalon a további cikkeik is elérhetők.
AZ ÁRADÓ - 2023. augusztus 9
Szerző: Bella Violetta
Árhullám jön a folyóinkon. Mivel elég nyugatra lakunk, először nálunk derül ki, mit okoz a Duna és a Rába együtt, mint önt majd el vagy hagy szabadon.
Az áradásban van valami olyan szép, sodró és zabolátlan, olyan, mint az élet maga. Hol folyik a saját medrében, hol kikacsint erre-arra, de szeretjük megélni azt, hogy nem poshad, nem ácsorog, hanem halad valamerre. Egy baj van: amikor épp minket önt el. Amikor épp ellenünkre halad. Amikor épp úgy árad, hogy az én otthonomat veszélyeztetni, vagy a településemet, óvodástól, öregotthonostól. Onnantól nem tud szép, sem romantikus lenni a kép, csak fájdalmas és pusztító. Zavaros és átláthatatlan.
A Bibliánkban az áradás szintén nagyon sokféle értelmében történhet. Jeremiásnál úgy látjuk, mint az ellenség jövendölésének képét.
Ézsaiásnál maga az ítéletet hirdető Isten az, akinek lehelete árad, mint patak, mely az ember nyakáig ér, nyelve perzselő tűz, és szakadozott rostán rostálja a népeket. Itt Istennek valami olyan szuverén akarata valósul meg, amit máshonnan így idézünk: könyörülök, akin könyörülök. Hiszen itt az ár nem fejtetőig, csak nyakig ér, és a rostán is van, ami átjut, mert szakadozott, szóval ennek a hatalmasságnak az árnyékában van remény és igazság.
A Példabeszédekben pedig Mély víz az ember szájának beszéde, áradó patak, bölcsesség forrása - halljuk.
Összességében úgy használja a Bibliánk az áradást, mint annak a képét, aminek súlya van. Ha emberről mondjuk, olyan személyt értünk rajta, aki ha megjelenik valahol, az máris tömegoszlást, hierarchiába rendezkedést idéz elő, nem kell bemutatni senkinek. Ha természeti erő, akkor megérzi az ember, hogy nem a maga ura, hanem ez az erő az úr, mely a markában tartja és lenne módja elveszíteni. De tud áradni, súllyal bírni a Szentírás szerint a bölcsesség és a szeretet is. Ami hasonló módon emberfeletti zabolátlan terjedésre képes, váratlant tud húzni, meglep, irányíthatatlan.
Az áradásban jó esély lehet szembenézni pár dologgal. Egyrészt, hogy bizonyos dolgokhoz, akár a természethez vagy Istenhez mérten súlytalan a létünk. Volt előttünk, nélkülünk és lesz, lenne utánunk is. Ideje lenne levetni az emberi énmárka-hajhász, tévedhetetlen és mindenható téveszmét.
Másrészt viszont kérhető az az áradás, ami Isten flow-ja. Az, amikor észre sem veszem, milyen súlyút vagy mennyi mindent sikerült tenni, vagy hogy mekkora eredménye lett, mert én csak tettem, de az bőven, mint egy lavina, nagyobbra nőtt, és szárba szökkent, és termett százannyit. A Szentlélek az, aki olyan küldetésekre tud vinni, amikben egyedül vesztesek, vele pedig az üdvterv munkálói tudunk lenni. Lehet a szeretet, a reménység, az igazság áradásában részt venni, ha tudom a helyem, és kérem, hogy vegyen szárnyára, sodorjon, irányítson, vigyen oda is, akár ahova nem akarok menni.
Isten súlyára csak alázattal válaszolhatunk. De aki magát megalázza, azt felmagasztalják.
Nem tudom, milyen lesz a mostani ár. De tudom, hogy üzen.
ÚGY HATÁROZTAM, HOGY MA PIHENEK - 2023. augusztus 6.
Szerző: Habléné Nagy Viktória
Úgy határoztam, hogy ma pihenek. Meggyőzöm magam, hogy nem lesz abból semmi baj, ha ma nem csinálom meg. Ha csak holnap, vagy valamikor a jövő héten húzom át az ágyneműt, vagy takarítom ki a fürdőszobát, vagy ha ma csak rántotta lesz az ebéd. A bennem levő zizegést magam felé irányítom, hogy bennem dolgozzon. Bőven akad itt bent is feladat. Beállok Isten lámpája alá, hogy jobban látszódjanak a dolgok. Persze az istentisztelet megtartása munka, de javarészt nem az enyém. És ott jó erős a lámpa fénye.
Észrevettem, hogy bármiről beszélek úgy, hogy az feladatot ad azoknak, akik hallgatják, -belső, lelki feladatra gondolok-, az egy kanyar után úgy jön velem szemben, mint a gyorsvonat. Nehogy egy pillanatig is azt higgyem, hogy én már készen vagyok. Alázatban tart. Hogy tudjam, min kell dolgoznom. Vagy mit kell odavinnem elé, amikor rájövök, hogy én magam nem boldogulok vele.
Nehéz kérdés manapság a vasárnapi pihenés, vagy a templomba járás kérdése azok körében is, akik igyekeznek Isten közelében élni. Majd pihenek, ha lesz rá időm, imádkozni meg itthon is tudok. Sokan gondolkodnak így. Az emberi szempontokat nézve, érthető is ez az álláspont. Elvárások mókuskerekében pörgünk, ha lassítunk, lemaradunk, ha leállunk, kidob a gép, és ott, a templomokban, csak ugyanolyan, vagy még nálunk is olyanabb lelkek gyülekeznek össze, akikben bizony, olykor nem sok örömünk akad. Akkor minek?
Én úgy vagyok vele, hogy elámulok sokszor, ahogy körülnézek a világban, és felismerem a Teremtő Isten kezének nyomait. Bárhogy erőlködnék, akkor se tudnék hinni abban az elképzelésben, hogy ezt így, egy nagy robbanás rakta ide. Látom a világban az Istent. Már gyerekként is láttam, amikor otthon nem igen esett még Róla szó. Látom, hogy milyen hatalmas, milyen ötletes, milyen kifinomult, milyen gyengéd, milyen részletekbe menőkig tökéletes!
Engem is Ő alkotott. Ő az, aki igazán ismer, és tudja, hogy mire van szükségem. Ha az áruházban megvásárolt háztartási gépet a hozzá mellékelt leírásnak megfelelően használom, annak érdekében, hogy minél tovább használhassam, milyen alapon kérdőjelezem meg, írom felül azt a használati utasítást, amit mellém, az én életemhez adott Isten? - ,,Hat napon át végezhetitek munkátokat, de a hetedik napon teljes nyugalom legyen szent összegyülekezéssel. Semmi munkát ne végezzetek; az Úrtól rendelt pihenőnap legyen az mindenütt, ahol laktok." (Mózes 3. könyve, 23. rész 3. vers) Ne legyek már annyira öntörvényű, hogy a saját életemet kicsináljam azzal, hogy én jobban tudom, hogy mit, hogyan kell, mint az, aki alkotott!
Ez nem egy a rengeteg elvárás közül, amit rád terhel az élet. Ez nem egy elvárás, amit, ha teljesítesz, időt és energiát vesztesz, ha pedig nem teljesítesz, a magad uraként kimaxolhatod az életed. Ez a használati utasítás egyik része ahhoz, hogy ki tudd maxolni az életed! Pihenj meg néha rendesen, hogy legyen erőd majd húzni, hogy legyen erőd türelmesnek, szelídnek lenni, és hogy legyen erőd szeretni! És tölts időt Istennel rendesen, hogy lerendezd azt, ami volt, hogy felkészülj arra, ami jön, és hogy meg tudj küzdeni a benned lévő rosszal is! És ne feledd! - Nem elvárás. Használati utasítás.
Eszembe jutnak a kollégáim a hajléktalanszállón, akik bizony viszik a vasárnapokat, és az ünnepnapokat, hogy én lelkészkedhessek. Meg eszembe jutnak az orvosok, a nővérek, a buszsofőrök, a mozdonyvezetők, a pilóták, a rendőrök, a tűzoltók, a bolti dolgozók, az áruszállítók, akik jó párszor dolgoznak vasárnap is. Fura lenne, ha nem dolgoznának. Furává válik az Isten támogató, tanácsoló kijelentése is, ha elvárásként hangzik el. Főleg az ember szájából! De életet ad, élni segít, ha megérted, hogy érted mondja!
AMIKOR A JOHNNY NŐI FÜRDŐRUHÁT VESZ FEL
2023. május 21. Szerző: Köntös László
Mi sem mutatja jobban kifordult korunk abszurditását, mint amikor egy kapitalista világcég forradalmárnak áll be, s ő, a profithajhász elnyomó elhiteti magáról, hogy dehogyis az, sőt, az emberjogi szabadságharc zászlóvivője. Mindezt úgy éri el, hogy retorikájában kilép a nyers gazdasági érdekharc kereteiből, s tevékenységét látszólagosan átszellemültté teszi. Nem terméket ad el, hanem eszmeiséget, elhitetve a vásárlóval, hogy az adott árucikk megszerzésével nem pusztán használati eszközt vett, hanem egyenesen identitását alapozza meg.
Ezt tette most az Adidas, amely világcég azt bírta kitalálni, hogy új női fürdőruha kollekcióját férfi modelleken mutatja be.
Szegény Johnny, aki eddig úgy érezte, hogy ő egy senki, egy porszemnyi emberi matéria az átláthatatlan világban, most végre rádöbbenhet arra, hogy nincs még veszve minden, számára is megnyílik a függetlenség, az önmegkülönböztetés, a szabadság útja, s fiú létének börtönéből kiszabadulva immár női fürdőruhát vehet fel. Eljött végre a szabadság pillanata, végre megérkezett önmagához, s hálával gondolhat a nagy kapitalista felszabadítóra, az Adidasra, amelynek a márkajegye immár emberi méltóságának az alapja és igazolása. Úgyhogy Johnny végre boldog lehet, azzal meg végképp nem kell foglalkoznia, hogy azt a varázslatos fürdőruhát, amely kiemelte őt a hétköznapiság elviselhetetlen unalmából, s létének új eszmeiséget adott, a világ melyik rabszolga üzemében gyártották le.
Komolyan mondom, ez a világ tényleg megérett a pusztulásra.
Az UTOLSÓ KÉP
/Keményen megtámadták a Maybelline-t, amiért szakállas férfiakkal reklámozza termékeit/
2023. július 16. - Szerző: Köntös László
A Maybelline nevű kozmetikai cég egy új rúzst reklámoz egy szakállas férfival. Már annyira unalmas, hogy világcégek szinte kötelezőnek érzik, hogy beálljanak a szivárványos ideológia mögé. Mire persze jönnek a jól kiszámítható tiltakozások. De ez bele van kalkulálva. A lényeg, hogy a nemi identitás kérdésköre lépten-nyomon a napirenden szerepeljen, mintha ez lenne a nyugati ember szabadságának legnagyobb problémája.
Ez a nyugati jóléti burok a dekadencia maga. Emberek tömegei vesztik el kapcsolatukat a valósággal, s azért küzdenek, hogy nemi útkeresésükben hadd lehessenek már azok, akiknek képzelik magukat. Miközben a világ más részein milliók élnek állandó létfenyegetettségben, hálát adnak egy marék rizsért és egy korty tiszta vízért, itt arról folyik a diskurzus, hogy lehet-e egy nő férfi, s egy férfi nő, s jól érzékelhetően egyeduralomra tör egy olyan ideológia, amely a keresztény emberképet károsnak, rombolónak, s ezért törvényellenesnek nyilvánítaná. Nem vagyunk olyan messze ettől.
De épp azért ez a diskurzus, mert addig sem kell szembenézni a világ iszonytató valóságával. Az LMBTQ-ideológia szinte mindent átható jelenlétének pont az a célja, hogy áttematizálja a valóságról való beszédet egy jól kiszámítható koreográfia szerint. A lényeg, hogy mindig legyen valami botrányos szivárványos hír, provokáció, amelyen a hagyományos, zsidó-keresztény emberkép hívei felhergelhetik magukat, mire az alternatív szexualitás szószólói az áldozat szerepébe bújnak, s jönnek a multicégek,a tudatipar, a politika nagyhatalmú szereplői, amelyek pedig egyenesen emberjogi szabadságharcosokká léphetnek elő.
Annyira groteszk, álszent és dekadens ez. És annyira végtelenül unalmas. De, ami ennél fájdalmasabb, egy széthulló, belülről szétrohadó civilizáció pillanatképe ez, amely majd az utókorra marad. Egy reklám egy önmagával elfoglalt férfinak kinéző emberi izéről, aki magát rúzsozza.
Ennyi volt.
A MI GENERÁCIÓNK SOKKAL JOBB VOLT, MINT A MAI FIATALOK!!!
2023. július 19. Szerző: Bella Péter
Az, hogy egy adott generáció felnőve aggódva figyeli a fiatalabbakat, veszni látja a jövőt és közben nosztalgiázva szépíti saját múltját, az nem újdonság. Ez mindig így volt, több ezer éve már a sumérok is megírták agyagtáblákon, hogy a mai fiatalokkal vége, ennyi volt. Szóval ez nem újdonság, így lesz a jövőben is. Ami miatt én most mégis erről a jelenségről írok, az a közösségi média, ahol időről időre felüti a fejét valamilyen ,,Régen minden jobb volt" lista.
Persze, minek olvasom ezeket, csak felrántom magam! Egy ideje szinte mindent kerülök már a Facebookon, de azért csak beleakadok. Szóval a listák, egy kaptafára készülve, annyi a variáció, hogy valaki a hatvanas évek felé sóhajt vissza, ki a hetvenes-nyolcvanasok, ki a kilencvenesek felé. De a lényeg ugyanaz: akkor BEZZEG még tudtunk fiatalon élni, szép volt a nehézben is, a mostani nemzedék sehol nincs, csak a telefont nyomkodja, benn kushad, amúgy életképtelen. (Van, ami jobb stílusérzékkel csak sejteti a jelen fiatalság gyalázását, van, ami belegyalogol, de rendesen, elmondva mindennek a MAI FIATALOKAT, egy kalap alatt, egy kaptafa, ez egy ilyen műfaj...)
Hogy mi bajom ezzel? Hogy megosztják rengetegen, ráadásul szülők és nagyszülők. Az hagyján, hogy a hamis nosztalgia soha sem segít, de ez a saját gyerekeik, unokáik felé elég rossz üzenet - bár lehet ők már régen elmenekültek a Facebookról. Az a bajom, hogy sokan bólogatnak ezekre a listákra, amikben elég durva mondatok is elbújnak a szélsőséges általánosítások között.
Arra gondoltam, most megállok, időt szánok az épp aktuálisra és megnézem. Itt van az eredeti, tessék. Teljesen mindegy, ki írta.
A címet hagyjuk, ott valami lemaradt, vagy általam értehetetlen szójáték.
Amelyik iskolába ment és visszatért. - Gondolom itt arra gondolt a költő, hogy a RÉGIEK még tudták, mi a rend, és suli után irány volt haza. Hát, szerintem ez könnyen cáfolható, mindegyik generációban voltak rendes, szabálykövető kölkök, meg olyanok is, akik kicsit kibővítették a hazautat. Nálunk is. Nem, régen is voltak nehezen hazajutók. Olyanok is vannak minden nemzedékben, akik nem mernek hazamenni, sajnos, pont a szüleik miatt.
A generáció, amelyik megcsinálta a házi feladatát, hogy minél hamarabb kimenjen az utcára játszani. - Azt hagyjuk, hogy ez megint durva általánosítás, és bizony régen is voltak, akik elbliccelték a házit. Inkább azt hoznám ide, hogy hihetetlen terhelés alatt vannak a mai diákok, és sokszor nagyon kimerült és túlhajtott iskolásokkal találkozom, akik azért nem tudnak kimenni A TÉRRE, mert nagyon sok a feladat, nem csak a házi, de a különórás, az előkészítős, a pótló, az idegennyelvi. És erről sokszor azok a szülők is tehetnek, akik közül vannak, akik megosztják az ilyen listákat. Azt is látom, hogy rengeteg gyerek szenved attól, hogy ebben a túlterhelt rendszerben akar tökéletest nyújtani - kortünet, mindenhonnan árad a teljesítménykényszer.
Talán még annyit, hogy sajnos a legtöbb helyen nagyon nehéz az utcára kiengedni a gyerekeket, megint csak egy idősebb generáció miatt, akik sokkal több autóval töltik meg ugyanazokat az utcákat.
Egy generáció, amelyik minden szabadidejét az utcán tölti. - Igen? Mi ültünk a lépcsőházban is, sőt volt klubhelységünk. Mások táncházba is jártak, meg kocsmába. Sőt, otthon is ültek, társasoztak, kártyáztak. Hagyjuk is ezt a mondatot, gyönyörű példa a bután csendülő általánosításra.
A nemzedék, amelyik bújócskát játszott. - Sajnos, ebben a listában nincs annyi, hogy egy elnyomó totalitárius rendszerrel való ideológiai bújócskázásról lenne szó itt. Nem, ez csak a bújócska nevű gyerekjáték. Szólok, hogy ma is bújócskáznak a gyerekek. Persze, tudom, emögött az a sztereotípia húzódik meg, hogy a MAI FIATALOK csak mobiloznak és a gép előtt ülnek, de ez nincs így. Bújócska ma is van. Lehet, hogy kevesebbszer, de van.
A generáció, amelyik sárpitét készített és fára mászott. - Én magam szedtem le hittanost fáról, és a sárral való játékos főzőcskézés is dívik, talán annyi a különbség, hogy nem pite, hanem pizza vagy hamburger, de annyi baj legyen. Ja, és régebben sokkal inkább előkerült a nadrágszíj a sáros ruhában hazaérkező megrendszabályozására, mint manapság, de ez az én véleményem szerint inkább javuló tendencia. (Az én gyerekem hétből öt napon sáros. Még száraz időben is, nem tudom, hogy csinálja!)
A generáció, amelyik sportkártyára gyűjtött. - Itt megcsapott a gyanú, hogy ez egy fordítás, hisz NYUGATON, az ÁTKOS idején nagyon mentek a baseball-kártyák, de ilyen itthon nem volt, inkább a gombfoci. Vagy talán az ÉN IDŐMBEN Magyarországra betörő NBA kosaras-kártyák lennének? Nem tudom, az biztos, hogy most nagyon pörög a focis-kártya biznisz. Valaki írja meg, miről van itt szó, legyen szíves.
A generáció, amelyik puszta kézzel készített játékokat. - Itt felnevettem. Puszta kézzel talán a pattintott kőkorszak előtt volt játékkészítés, utána már szakócával fordultak az alapanyag felé, később is volt fűrész, kalapács, szeg, jobb helyen szolga is. Aztán persze a szerszámok megmaradtak, de szomorú lehetett egy olyan generáció, ahol puszta kézzel kellett beverni a szeget a seprűből készített paripába.
Persze, tudom - kis gondolkodás után - hogy miről lehet szó. Hogy a MAI FIATALOK már csak számítógépeznek, a pusztakezes dolog meg a kétkezi játék. Hát azért elmondom, hogy én is ismerek olyan mai fiatalt, aki megírja a programot a 3D-nyomtatónak, amelyik elkészíti a játékelemeket, amiből puszta kézzel összeépíti az egyedi játékfigurát. Azért az nem rossz teljesítmény.
A generáció, amelyik bakelit albumokat vásárolt, hogy lejátszhassa a lemezjátszókat. - Én magam már a kazettás-másolós generáció vagyok, valószínűleg az sem az igazi a sorok írójának, de pont a hetekben vettem egy lemezjátszót, mert egyébként reneszánsza van az analógnak, csak szólok. De azért nem olyan rossz a Spotify és tudom, hogy sok bezzegező ugyanúgy használja, mint én. A három és fél éves fiamnak pedig nagyon tetszik a régi poros magnóm a kazettákkal és régi meselemezeket is hallgatunk. Ez van, a valóság összetettebb.
Persze biztos megírta valaki még korábban az egyik helyi kis újságban, hogy ,,Mi vagyunk az a generáció, amelyik rendes fonográfon hallgatta a zenét a hengereken, nem ilyen mihaszna korongokon!" Ki tudja?
A generáció, amelyik képet és albumokat gyűjtött. - A mostaniak. Persze online, a felhőben, de ugyanúgy és többet. Itt megint az húzódik meg, hogy az nem igazi, mindig csak a SZÁMÍTÓGÉP, meg az INTERNET, nem az ÉLET - írja valaki egy számítógépen, egy online közösségi platformra feltéve, ki tudja, hogy mi hasznosabb és fontosabb helyett...
A generáció, amelyik társasjátékozott és kártyázott az esős napokon. - A konzolok és az online játékparty-k idejében vagyunk, valóban. De azért az elmúlt évtizedben a társasjáték is feltámadt, nem is akárhogy, hihetetlen minőségű és összetettségű társasok vannak, amikkel fiatalok is játszanak. Szóval ez is összetettebb, még úgyis, hogy a számítógépes játék túlhajtása valóban komoly függőséget okoz. Mondjuk a kártya is képes erre, főleg, ha pénzben mérték a RÉGIEK a tétet és nem gyufaszálban.
A generáció, amelyikben fekete-fehérben volt tévé. - Ez egyszerű kijelentés. Igen. És? Ez érték lenne? Tegyük hozzá: ez ugyanaz a generáció, amelyik meglátta a szomszéd színestévéjét és vágyott rá, de nagyon. Ez az a generáció, amelyik ahogy tudta, lecserélte színesre a tévét, mert sokkal jobb volt úgy az Onedin család, később a Dallas.
Azt mondjuk nem tudom, mikor nézték, mert szabadidőben az utcán voltak...
Egy generáció, amelyik keményen táncolt, és első csókot kapott az ifjúsági klubokban. - AZ első csókkal nem foglalkoznék, reménység szerint az egy jó dolog és milyen jó, hogy voltak az az ifjúsági klubok, egy diktatúrában. A kemény tánc már jobban érdekelne, hogy vajon mi lehet? Én magam metálos voltam fiatalon, ott volt kemény tánchoz hasonló dolog, de nem hiszem, hogy itt egy régi Iron Maiden vagy Judas Priest rajongó írt az őspogóról. Mivel az ifi-klubokban az nem mehetett.
Gondolom, egyszerűen arról van szó, hogy régen táncoltak a fiatalok, ma meg csak otthon ülnek. Igen, biztos mások az arányok, régen többen táncoltak, de akkor is voltak otthonülők és félénkek, ahogy ma is vannak jól táncolók. Elég sokan, egyébként.
Egy olyan generáció, ahol senki sem (vág - ez, gondolom hiba...) hallott az ADHD-ről és nem volt Tourette-je (itt is javítottam, elnézést). - Itt nem nevettem. Valójában ezért írok most. Az ilyenek miatt. Egyébként lehetne mondani, hogy ártatlan nosztalgia. De ez nem az. Ez veszélyes.
De igen, régen is voltak ADHD-s gyerekek, ahogy figyelemzavarosak is, olyanok, akiknek speciális oktatás kellett volna vagy türelem. De őket lehülyézték vagy bolondnak nézték, szellemi fogyatékosnak címkézték, ment a kisegítőbe, vagy bukdácsolt. És elvették tőlük a jövőt. Én erre nem lennék büszke. A Tourette-szindrómával kapcsolatban pedig nagyon ajánlom az amerikai neurológus Oliver Sacks ,,Antropológus a marson" című könyvét, ahol ezt az idegrendszeri (!), tehát nem szellemi és pszichés (!) betegséget (!) is bemutatja, olyan orvos példáján, akinek a tikkje mozgásos volt (nem kényszermondatai, hanem kényszermozdulatai voltak), de amikor műtött, megszűntek és sikeres is lett. Ő mondjuk a lista írójának generációjához tartozott, ahogy Sacks is. Vagy idősebbek voltak.
Ez nagyon veszélyes jelenség: legyinteni ezekre a komoly problémákra és nem tudomásul venni, hogy régen is voltak, csak nem tudtunk róla, mert elnyelte a rendszer az áldozatokat, vagy fogat összeszorítva néhányan túlélték. Vajon hány élet tört derékba? (V.ö.: Még régebbi generációk idején a balkezesek átszoktatása.)
Egy generáció, amikor még nem volt tabletünk, mobilunk, számítógépünk. - Ez a mondat mondjuk nagyon leleplezi a fogalmazás értelmetlenségét és gyengeségeit, hisz ez a generáció még itt van és éppen a Facebookot használja a számítógépén, mobilján, HORRIBILE DICTU tabletjén. De persze tudom, mi van itt, ezek a mai fiatalok, akik nem bújnak ki a gépből... Nem volt fiatalon. Nekem sem. Most van. És örülök neki. Például, hogy a messzebb élő családtagokkal napi kapcsolatban legyek - ne úgy, mint ahogy a nagymamám volt az NSZK-ba disszidált nagybátyámmal: az alsó szomszédnak volt vezetékes telefonja és amikor nagy ritkán tudtak beszélni, a szomszéd ütötte a csövet. Szerintem az sokkal rosszabb volt. De azt is szeretem, hogy a leleteim láthatom online, meg bejelentkezhetek személyi igazolványt cserélni. És még sok minden... Nem folytatom.
Hát ennyi. És kérem, hogy ha én elkezdenék írni ilyeneket, szóljatok, hogy ne tegyem.
Persze nem fog eltűnni ez a jelenség. Ez van. De minél kevesebben adunk teret, annál jobb lesz. Mert sokat erősödne a társadalom, ha a generációk értenék egymást, nem elidegenednének egymástól, hanem tanulnának. A fiatalabb az idősebbtől, és igen, az idősebb a fiataltól. Ez is bölcsesség, mind a kettő... Nosztalgiázni pedig lehet sokkal szebben is. Tényleg.
OPPENHEIMER ATOMJAIRA HULLOTT VILÁGA
2023. augusztus 4. Szerző: Erlitz Anita
Több, mint egy éve hallunk napi híreket a szomszédos Ukrajnában folyó háborúról. Arról, hogy ez milyen hatással van ránk, az Európai Unióra, a gazdaságra, gyakorlatilag az egész világra. Több, mint egy éve érzékeli több ember semmi kis életének jelentéktelenségét, ha politikai érdekekről, hatalomról, világuralomról van szó. Valóban több, mert már jó ideje benne élünk ebben a bizonytalanságban, ha volt egyáltalán ezen a világon olyan, hogy biztonság és béke
Legyen béke! Várjuk, kérjük, kiáltjuk mindenféle fórumon, de csak nincs béke. Ne gyilkolják egymást fegyverrel az emberek! Közben pedig soha nem látott pénzeket zsebelnek be fegyvergyártó cégek. Miért akarnák, hogy vége legyen? Ha minden ország növeli a hadászatra fordított összeget, miért állna le bárki is a fegyverkereskedéssel? Ha nő a kereslet, márpedig nő, egyre szélesebb lesz a kínálat is.
Legyen szabadság! Vagyis, inkább mindenki szabadon kövesse azt, amit a világuralomra törő diktál. Meghagyja azt az érzetet, hogy te dönthetsz. A telefonodat is ujjlenyomattal zárolhatod, de mindhiába, ha közben ,,mindenedet" odaadod egy cicás videóért. Szabadon döntöttél arról, hogy egy algoritmus meghatározza a helyadataidat, hallja, lássa szokásaidat, aztán ajánlja azokat a tartalmakat, amikkel ,,valóban" szabadon érezheted magad a világfaluban.
Ha valaki erre azt mondja, milyen kiábrándító a világ, amiben élünk, akkor nem neki való Christopher Nolan új filmje, az Oppenheimer. Személy szerint már nagyon vártam a film megjelenését. Zseniális alkotónak tartom Nolant, aki nem csupán elnagyolt jellemekkel, egyszemélyes amerikai szuperhőssel és lehetetlennek tűnő feladatok megoldásával akar elkápráztatni. Az embert és az ember világát látjuk a maga árnyalt valóságában ebben az egészen hosszú, háromórás filmben. Rengeteg kérdést hagyott bennem. Tudom, sokan pont a valóság elől akarnak elmenekülni kicsit, amikor mozizásra adják pénztárcájukat, de számomra egészen bámulatos ennek a filmnek az időzítése. Háború van a szomszédban, világuralmi kísérletekről hallunk és az atombomba bevetésének évfordulója is közeleg. Nolan amúgy is jól játszik az idővel - aki ismeri a filmjeit, tudja miről beszélek - ám olyan időkben látni, mikor taktikai atom bevetéséről hallunk híreket, hidegrázós élmény.
Mit láttam? Az embert és léte mélységét. Mert az ember örül, amikor a másik nemzet fejére ledobhatja az atomot. Micsoda téboly! Elveheti egy fiatal jövőjét, a legkisebb gyermek lélegzetét is. Örül, ha a nép, melynek drukkol, megsemmisít több ezer katonát és civilt. A másik fele meg annak örül, ha az ellenség visszavág, bele sem gondolva, hogy mit jelent mindez a gyakorlatban. Ki vagy te ember? Jöttél rombolónak, átkozott anyaszomorítónak? Ki vagy, ki szobád árnyékából gyűlölsz és halálba kívánsz ugyanolyan életeket, mint te magad vagy?
Nem akarok spoilerezni, nem is érdemes. Annál inkább fontosabbnak tartom párbeszédet kezdeményezni és jövőképet formálni a legkisebb közösségekben is azokról a témákról, amelyek felmerülnek a film kapcsán. Ilyen például a tudással/tudománnyal való visszaélés. Az etikailag megkérdőjelezhető kísérletek bármi áron való finanszírozása. A politika-tudomány-egyház kapcsolata, ami talán a létező legérzékenyebb téma mai napig. Az ember eszközzé válása. Bámulatos látni, hogy mindegy, hogy valaki mekkora koponya, a ranglétra melyik fokán áll, amíg bizonyos érdekek megvalósulását előmozdítja, teljes mellszélességgel támogatják, majd, amint hangosabb a kelleténél, vagy nincs már rá szükség, minden eszközzel igyekeznek ellehetetleníteni. Sajnos sikerrel meg is teszik. De talán a legnagyobb kérdés, miért támogatjuk a háborúkat?
Persze, mondhatjuk, kicsik vagyunk mi ehhez. Ennél jóval nagyobb halak játsszák a partit. Mit tehetnénk mi, átlagemberek, átlagos élettel, kis pénzzel? Nagyon fontos dolgot tehetünk. Nevelhetjük fiataljainkat úgy, hogy ezek a kérdések is érdekeljék őket, és ne lehessen elterelni holmi vicces videóáradattal a figyelmüket. Olyan értéket adhatunk át, mely minden időben érvényes. És igen, a keresztyén értékek időtlenek, mert az örökkévalóságba hívnak. Mert az ember méltósága, szabadsága nem csak üres lufi. A megbocsátás, kegyelem, irgalom pedig nem csupán töltelékszavak egy kegyes szövegben. Ha mégis ilyennek látod, ne ítélkezz! Kezdd el mindezeket gyakorolni! Teljesen más lesz az élet!
Kegyetlen a világ? A gyermeked milyennek lát? Kit másol?
VÁLTOZATOK A KULTÚRHARCRA, AVAGY A FRANCIAORSZÁGI LÁZONGÁSOK ELBESZÉLÉSEI
2023. július 9. - Szerző: Köntös László
Ez a mi ideges világunk már csak ilyen: balliberális és konzervatív olvasatok folyamatos küzdelme a valóság értelmezéséért. Itt vannak most a franciaországi lázongások. No, nem emberek tömegei vonulnak ki az utcákra, hogy békésen tüntessenek valami ellen, hanem valóságos polgárháborúnak látszó események zajlanak, égő középületekkel, üzletekkel, autókkal, lángokba borult utcákkal.
Mi történik?
Böngészem az angol nyelvű világsajtót, amelynek balliberális része azon siránkozik, hogy ez a felfordulás milyen jól jön most a ,,szélsőjobbos", migrációellenes politikának, mert a lázongásokkal azt lehet igazolni a tisztelt populista közönségnek, hogy lám, ide vezet a kontrollálatlan migráció. Holott - így a balliberális elbeszélés - ezekben a többnyire migráns családi hátterű, erőszakos, másod-harmadgenerációs francia lázongó fiatalokban csak a düh munkál a szegénység, a rossz életkörülmények miatt. A felforduláshoz a migrációnak semmi köze, civil nyugtalanság (civil unrest, ahogy a Politico írja) van itt, kérem szépen.
Aztán jön a másik jobboldali, bocsánat, szélsőjobboldali elbeszélés (mert a globalista-liberális diktátum szerint a politikailag korrekt jobboldal csakis liberális lehet, minden más “szélsőjobb"), amely pont ellenkezőleg, a lángoló utcákban annak bizonyítékát látja, hogy a multikultúra, a nyitott társadalom eszméje megbukott.
Mi az igazság?
Nos, az a véleményem, hogy amit itt a lázongók saját állítólagosan nehéz életkörülményeik megoldásának érdekében előadnak, az már túlmegy minden európai normán, s aligha lehet pusztán a megélhetési gondokból eredő dühre visszavezetni. Európai emberek milliói élnek nehéz körülmények között, van itt elég sok dühös ember, de eszébe nem jutna senkinek sem emiatt egész városrészeket felgyújtani. Minden kultúrharc ellenére igenis van egy legtágabb értelemben vett európai norma, amelyet a túlnyomó többség tiszteletben tart, kivéve egy őrült balos kisebbséget, amely hűen hagyományaihoz, a civilizációs múlt erőszakos eltörlésében leli kedvét. De mégis, létezik egy norma, ez pedig az, hogy nem gyújtom fel annak az autóját, akivel konfliktusom van.
Magyarán, ami ma Franciaországban történik, annak talán mégis köze van civilizációhoz, kultúrához, mentalitáshoz, gondolkodásmódhoz, vagyis mindahhoz, amit egy társadalom minden politikai-világnézeti megosztottsága mellett normaként fogad el. A fizikai erőszak nem tartozik a problémák megoldásának európai eszköztárába. Normális európai ember nem mászkál benzineskannákkal az utcán, még ha amúgy rohadtul dühös is.
Talán az a feltételezés sem teljesen indokolatlan, hogy a migráns hátterű lázongókban felhalmozódott mérhetetlen düh mögött, akár öntudatlanul is, az a szimpla tény húzódik meg, hogy igenis létezhet áthidalhatatlan szakadék civilizációk, kultúrák, értékrendek, gondolkodás- és viselkedésmódok között. Dühösek arra az Európára, amely befogadta őket, de amelynek az értékvilága teljesen más, mint az övék. Nem érzik otthon magukat, s Európának ez a mássága akár még iszlamofóbiának is tűnhet fel a szemükben. Így jön létre az elbeszélések abszurd változata, miszerint a lázongások oka az iszlamofóbia. Így kap létjogot egy önpusztító ideológia, amely már nem a más kultúrájú bevándorlóktól vár el alkalmazkodást, hanem a befogadó országot vádolja azért, hogy nem elég alkalmazkodó, s ennek bizonyítékai a lázongások.
Folyik tehát a kultúrharc az események értelmezéséért. Ami engem illet, ellentétben a balliberális elbeszéléssel, nem hinném, hogy az erőszakos utcai lázongások mögött csak szimpla szociális problémák húzódnak meg. (Ígérem viszont, hogy egyet nem értésem miatt senkinek az autóját nem fogom felgyújtani.) Inkább arról lehet szó, hogy a muszlim hátterű migránsok integrációja, ha egyáltalán sikeres lehet, nagyon is fájdalmas, hihetetlen feszültségekkel teli, s hosszú távú folyamat, amelynek a végét nem lehet látni.
Majd valamikor, egyszer, a távoli jövőből visszatekintve, utódaink, ha lesznek, elbeszélhetik, hogy mi történt Európában és Európával, amikor vezetőik muszlim migránsok millióit engedték be a kontinensre. Egy biztos: Európa elveszteni látszik uralmát saját történelmi identitásának formálásában. A zsidó-keresztény kulturális örökség megőrzéséért és újrafogalmazásáért küzdő egyénként ez engem mélységes szomorúsággal tölt el, s a lángokban álló francia városrészek láttán pedig kénytelen vagyok kimondani: a szovjet blokk fogságából kiszabadulva nem ilyen Európáról álmodoztam.
LASSÚ LÉTEZÉS 2023. július 7. - Szerző: Erlitz Anita
A szennyes ruhákat a mosógép mossa ki helyettem, mégsem érek rá tovább aludni reggelente. A használt edényeket is a mosogatógép mosogatja el, mégsem járhatom az erdőt, amíg teszi a dolgát. Az öntözés magától indul, ahogy a porszívó meg a fűnyíró is önjáró. Mennyi kényelmi eszköz létezik már!
Van, hogy rendelem az ebédet vagy vacsorát, mégis nyakig el vagyok havazva határidős munkákkal. A gyermek hív, gyere játszani! Hagyj, most nem érek rá! Férj/Feleség hív, gyere, olyan rég voltunk úgy igazán közel egymáshoz! Most nem megy, ezt még el kell küldenem. Majd holnap...majd...
Nem az én életem, de mindannyiunkè, ha nincs idő élni. Márpedig amiből egyre kevesebb lesz az életünk során, az az idő. Lassan kiváltság lesz a házimunka is, amit elvégezhetünk. Luxus a kapálás, a veteményezés, befőzés és dunsztolás, mert gyorsabb és energiahatékonyabb megvenni a boltban. (Biztos?) Mennyi mindent lehetne tenni a földtúrás helyett!
Mennyi mindent lehetne tenni a földtúrás helyett?
Ha bemegyek a boltba és veszek egy kiló répát kb. tíz perc, vagy még annyi sem. Ha előrelátó vagyok, fagyasztott répát vásárolok, ami már meg van hámozva és fel is van aprítva. Mire tanít mindez? Elsősorban annak illúzióját táplálja, hogy minden azonnal, kívánságunk szerint történhet. De van egy másik rétege is ennek az azonnaliságnak. A panasz és az elvárások felerősödése. Legyen minden most és olcsón! Milyen drága lett minden! Ki tehet róla? Nem akarjuk meglátni, pedig a gyorsaságnak és a kényelemnek is ára van. Megfizetünk ezekért is, nem is kevéssel.
De, ha nem veszem meg a répát, hanem felásom a kertet, elgereblyélem, elvetem a magot, öntözöm, kiegyelem, kapálom, mire tanít? Arra a bölcsességre és alázatra, hogy az életben mindennek megvan a maga rendje és ideje, amit sem siettetni, sem késleltetni nem lehet. Minden pont időben történik. Fáradság, öröm és megelégedés van a kerti munkában, hisz akármilyen is a végeredmény, ott vagyunk benne. Szorosan kapcsolódunk. Ennek a felismeréséhez viszont kell a lassúság. A növekedéssel töltött hónapok elmúlása. Hiszen nem csak a répa növekszik ezalatt az idő alatt, hanem mi magunk is, míg végül összeérünk, és örömmel és büszkeséggel válunk eggyé egy finom vasárnapi ebéd alkalmával.
Vajon nem ugyanígy működik ez az élet más területein is?
A lassan eltöltött idő szükséges velejárója a létnek. Ha időnk van, életünk van. Minden bizonnyal vannak életbevágó feladatok, melyekhez képest a házimunka, kertészkedés, esetleg egy kis semmittevés időpazarlásnak tűnhet. De milyen jóleső az, ha néhanapján az ember ,,elpazarolhatja" magát az ilyen apró kis semmiségekre! Visszalassul a saját élettempója szerint, megnyugszik a szíve, lélegzete és teste. Gyógyul a lelke. Szomorú, hogy bűntudatot generál sokakban a lassúság, pihenés, de emellett ítélkezővé is tesz. Milyen kár, hogy lustának látja, ki lassabban él!
Számomra nagyon kedves annak a Jézusnak az alakja, akinek van ideje. Megteheti, hogy 40 napig elvonul a pusztába imádkozni, lassú mozdulatokkal rajzolgat a porba és megfigyel a felpiszkált hangyabolyként nyüzsgők között. A haragvó tömeg nagyon akarja tenni dolgát, de ő bőven ráér. Jairus lányához is ráér még elmenni. Engedi, hogy feltartóztassák. Ahogy Lázárhoz is pont időben érkezett, hogy feltámassza még, ha úgy is tűnt, elkésett. Jézusnak van ideje mindig egynapi járóföldre gyalog menni szamárhát helyett, és van ideje egy örömteli vacsorára a barátokkal. Éjszakába nyúlóan beszélget az élet nagy dolgairól, de már kora hajnalban megy vigasztalni a temetőben zokogót. Van ideje a mozdulatlan mellé letelepedni, kivárni a kavargó vizet, és van ideje megélni a halálba vezető fájdalom és szenvedés hosszú perceit. Nem menekül a halál elől, ahogy pont annyi ideig van a sírban is, ameddig lennie kell.
Nem kapkod, nem siet és nem siettet. Nem akar nagyot ,,dobbantani", csak létezni és ebbe az örök létezésbe mindannyiunkat bekapcsolni.
Ráérsz létezni?
VALAHOL EURÓPÁBAN
2023. augusztus 3.- Szerző: Horváth Mihály
- Tiszteletem, Professzor úr! Köszönöm, hogy visszahívtál. Látom, nagyon elfoglalt vagy! Pedig azt mondtad, hogy elmész nyugdíjba.
- El is mentem, de még bejárok az egyetemre óraadónak, hátha még hasznát veszik egy ilyen régi motorosnak. A kórházba is be-bemegyek, de már nem bírok annyit tenni, mint régen. De, Doktor úr, meséld el Te, hogy mi van veled ott a fejlett nyugaton? Megtaláltad a számításodat, Albert?
- Ahogy már beszéltük is, az infrastruktúrára és a környezetre nem lehet panaszom. A fizetés is az otthoni többszöröse. Az idő múlásával ügyeletek száma is kevesebb, mint amikor elkezdtem a klinikán dolgozni. Talán emlékszel Katalinra, aki évfolyamtársam volt az egyetemen. Diploma után nem sokkal összeházasodtunk.
- Nagyon sok fiatalt tanítottam, és már butulok is kicsit. Pedig régen fel tudtam mondani az összes diákom nevét.
- Katalin volt az a vékony, barna kislány, aki mindig úgy meg tudott ijedni, ha kérdeztél tőle valamit, hogy rögtön kiesett a kezéből minden.
- Most már emlékszem, hogy szedegette fel az elejtett jegyzeteit ijedtében. Nem értettem, hogy miért volt ez a rémület, hiszen nagyon jóeszű lányka volt, aki mindig tudta az anyagot. Remélem jól megvagytok.
- Sajnos Katalinnal különváltunk. Nem is tudom, hogy történt, de valahogy egyre jobban eltávolodtunk egymástól. Olyan más lett minden, mint otthon volt. Most egy tőlem 150 km-re lévő kórházban dolgozik, ott is él a gyerekekkel. Kéthetente megyek és elhozom a gyerkőcöket magamhoz. Eleinte nagyon nehéz volt egyedül, de egy ideje már van új párom. Ő is magyar, Szegedről jött és fogorvos. Ő is elvált, így akadtunk egymásra.
- Akkor rendeződött az életed.
- Az azért túlzás! De mesélj Te, Károly bátyám, az otthoni világról. Hogy van a Margit néni? Emlékszem egy-egy konzultáció után a laborban folytattuk a kutatást, ő pedig hozott nekünk szendvicseket. Ha nem lett volna olyan erélyes, biztos reggelig ott maradtunk volna, úgy belemelegedtünk a sejttenyészetek elemzésébe.
- Sajnos a feleségem a tavasszal elment. A gyerekek külföldön vannak, ahogy Te is. Nagyon üres a lakás, sokszor nincs is kedvem hazamenni a kongó, fájó csendre. Inkább dolgozom, hogy hasznára legyek a betegeknek. Sokan azt gondolják, hogy a pénz miatt járok dolgozni két helyre is, pedig valójában a magány elől menekülök. A pénz már rég nem érdekel, a gyerekeim jól vannak, nem szenvednek hiányt semmiben. Én meg megpróbálom segíteni azokat, akik rászorulnak. Albert, remélem tudod, hogy sokáig nagyon haragudtam Rád!
- Miért, mit tettem?
- Éppen ez az, hogy semmit! Tudod, minden tanárnak van egy diákja, akit kiszemel magának, hogy majd neki szeretné átadni a stafétabotot. Te lettél volna az, Albert! De te elmentél külföldre. Megértettem, mert a fiataloknak pénzt kell keresni és családot kell alapítani. Az itteni és a külföldi egzisztencia között nagy szintkülönbség van.
- Nem is gondoltam, hogy ez volt a szándékod, Professzor úr, amikor felajánlottad a tanársegédi állást az egyetem után.
- Pedig ez így volt. 45 év oktatás alatt csak neked kínáltam fel ezt a lehetőséget.
- Én azt gondoltam, hogy ez az annak szól, hogy évfolyam első voltam mindvégig... Most bizony örülnék egy ilyen felkérésnek, de ez a hajó már elment.
- Miért, mi történt veled, Fiam? Ne kerülgesd a forró kását, hiszen nem olyan viszonyban vagyunk mi egymással.
- Csináltam egy műhibát.
- Hogy mit??? Nem hiszem el. Én nem olyannak ismerlek, mint aki felelőtlenül lát neki egy beavatkozásnak. Mondjad el, mi történt!
- Igazából még beavatkozás sem volt.
- Akkor, hogyan lehet hibázni?! Nem értelek.
- Tudod, Károly bátyám, ez egy méregdrága klinika, ahol dolgozom. Itt a betegeknek nem csak jogaik vannak, de még a jogok felett is jogaik vannak. Egy sima szerdai napon esett meg az ominózus eset. Az asszisztencia összeállította a beteglistát, és el is indult a rendelés a maga szokásos módján. Túl voltam 3-4 mammográfiai vizsgálaton, aztán jött néhány kismama is a sorban. Aztán a Goldschmidt házaspár méhnyakrák szűrésre jött. Eleve volt egy kikötésük, hogy mivel az asszony nagyon félt a vizsgálattól, azt szerette volna, hogy a férje is bent maradjon, és bátorításul fogja a kezét. Nem elleneztem, mert itt mindig a betegnek van igaza. A hölgy levetkőzött, és az asszisztencia segítségével elhelyezkedett a vizsgálószékben. Én nem is figyeltem különösebben, mert még az adatokat rögzítettem. Az íróasztalomtól csak annyit láttam, hogy minden megfelelően el van rendezve, és csak rám várnak, hogy kezdjük. A hölgy már javában szorította a férje kezét. Az asszisztens ugyan furcsán intett a szemével, de nem érdekelt, mert a vizsgálat járt a fejemben. Leültem a székemre. Akkor láttam, hogy az eddig nőnek hitt betegnek bizony férfi nemiszerve van. Csak annyit tudtam kinyögni, hogy ez most vicc, mert én csak női betegekkel foglalkozom. Ezzel el is indult a lavina. Kezdődött az ordibálás, kikérték maguknak az én hozzáállásomat, mert ő valójában nő, én pedig megsértettem identitásában. Természetesen nem hagyták annyiban a dolgot. Ebben a felfokozott idegállapotban bementek a klinika vezetőjéhez, aki egyben a tulajdonos is, és jól megfenyegették, hogy jogi lépéseket fognak tenni. Nem tudom, megelégszenek-e valamilyen kártérítési összeggel, vagy a fejem is kell nekik, és ki fognak rúgni, hogy a klinika meg tudja őrizni a hírnevét.
- Nem mondom, szép világ van akkor ott! Láttam vad dolgokat a hírekben, de nem gondoltam, hogy ennyire el van szúrva minden.
- Tudja, Professzor úr, ebben a világban Teremtő döntését mindenkinek simán meg lehet kérdőjelezni, de az egyénét, no azt nem.
- Tudod mit, Albert, gyere haza, majd lesz valahogy! Jó szakemberre, jó orvosra mindig szükség van itthon.
- Bennem is régóta érlelődik ez a gondolat, őrlődöm is rendesen egy ideje. De ez az eset, és a Veled való beszélgetés, azt hiszem, eldöntötte a kérdést. Viszontlátásra otthon!
Mi az, ami előre meg van írva a sorsunkban és mi az, ami nincs?
Link
Kedves látogatóim!
Nagyon szépen köszönöm minden kedves látogatómnak a f.hó 7-én este 8 órakor feltett "A világirodalom gyöngyszemei" blogbejegyzésem ennyire megragadta sokaknak a figyelmét, hogy másnap este már több mint 3.000 fős, következő nap pedig az esti órákban már 5.855 fős, ma harmadnap /23.08.11./ pedig már e pillanatban 13.667 fős nézettséget jelez a TVN rendszere. Lehet persze, hogy ehhez hozzájárulhatott a tegnap este feltett "Meg van írva" blogbejegyzésem is, de meg kell jegyeznem, hogy közel 13.000 fő körüli nézettségem már korábban más blog bejegyzésemnél is előfordult! Akár benne van, akár nincs, mindenképpen csak megköszönni tudom ezt a nagy nézettséget MINDENKINEK, akik a bejegyzéseket eddig megtekintették!!!
Mindez ráadásul a szülinapomon történt, amit egyben születésnapi ajándéknak is vehetnék!
KÖSZÖNÖM MINDENKINEK!
Látogatók száma /23.08.11./
Ma: 13780
e Hét: 38652
e Hónap: 56559
e Év: 610339
 
JÓ ÉJSZAKÁT!
|
|
| |
|
0 komment
, kategória: Vallás |
|
|
|
Címkék: mellszélességgel, anyaszomorítónak, rendszerességgel, kényszermondatai, infrastruktúrára, összeházasodtunk, hozzájárulhatott, társasjátékozott, értelmetlenségét, lelkészkedhessek, bejelentkezhetek, példabeszédekben, szélsőjobboldali, franciaországban, harmadgenerációs, életkörülményeik, elviselhetetlen, áthidalhatatlan, kontrollálatlan, általánosítások, iszlamofóbiának, felmagasztalják, belemelegedtünk, sejttenyészetek, elidegenednének, viselkedésmódok, blogbejegyzésem, feltartóztassák, feszültségekkel, számítógépeznek, öregotthonostól, vizsgálószékben, általánosításra, irányíthatatlan, életkörülmények, örökkévalóságba, általuk eddig, mindennapok információi, további cikkeik, élet maga, saját medrében, áradás szintén, ellenség jövendölésének, ítéletet hirdető, ember nyakáig, ember szájának, máris tömegoszlást, markában tartja, természethez vagy, emberi énmárka-hajhász, üdvterv munkálói, igazság áradásában, Dunántúli Református Egyházkerület, Bella Violetta, HOGY MA PIHENEK, Habléné Nagy Viktória, Beállok Isten, Teremtő Isten, AMIKOR JOHNNY NŐI FÜRDŐRUHÁT VESZ FEL, Köntös László, Szegény Johnny, Úgyhogy Johnny, UTOLSÓ KÉP, GENERÁCIÓNK SOKKAL JOBB VOLT, MINT MAI FIATALOK, Bella Péter, IDŐMBEN Magyarországra, Iron Maiden, Judas Priest, Oliver Sacks, HORRIBILE DICTU, OPPENHEIMER ATOMJAIRA HULLOTT VILÁGA, Erlitz Anita, Európai Unióra, Christopher Nolan, VÁLTOZATOK KULTÚRHARCRA, AVAGY FRANCIAORSZÁGI LÁZONGÁSOK ELBESZÉLÉSEI, LASSÚ LÉTEZÉS, Ahogy Lázárhoz, VALAHOL EURÓPÁBAN, Horváth Mihály, Sajnos Katalinnal, KÖSZÖNÖM MINDENKINEK,
|
|
Offline
